T minus 28

A mai reggelt a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövetségén kezdtük, hogy elintézzük a vízumot. Az interneten általánosan megtalálható információkkal szemben a nagykövetség már nem a Délibáb utcában van, hanem a Cházár András u. 41-ben. Szerencse, hogy egy helyen ez az utóbbi információ is fellelhető volt a neten, így a szakadó esőben nem utaztunk feleslegesen, bár az a néhány lépés, amit a 7-es busz megállójától a bejáratig meg kellett tenni, szintén garantálta az átázást.

Félfogadás hétfőn, szerdán és pénteken fél 9-től, így mi jó kisdobosokhoz méltóan 8 óra harminc perckor ráfeküdtünk a csengőre. Odabent nem sok ember volt, de az a kevés számú mind lázasan csinált valamit – pedig ekkor még csak mi voltunk, mint „ügyfelek”. Előadtuk a pult másik oldalán álló hölgynek, hogy mi bizony szeretnénk vízumot. Eddig simán ment a dolog, innentől kezdett bonyolódni: a hölgy nem nagyon beszélt magyarul, így egy úrnak szólt, aki viszont de. Csakhogy ő, miután a kezünkbe nyomott néhány vízumigénylő lapot, elviharzott, hogy „rögtön jön”, és ezzel eltűnt egy számkódos ajtó mögött.

Mi leültünk, vártunk, vártunk, emberünk csak nem érkezett vissza, de érdekes módon ugyanazon ajtón keresztül olyanok jöttek ki, akiket nem láttunk bemenni. Majd’ egy óra múlva visszaérkezett a konzul(?), de ismét elrohant, így végül a procedúrát angolul bonyolítottuk az egyik hölggyel. Jövő hétfőre ígérték a papírt, mindezért elkértek 8000 HUF-ot.

És akkor amerikai vízumért még nem is folyamodott az ember… 🙂

Hasonló bejegyzések:

Közzétéve:
utazás kategóriába sorolva

4 hozzászólás

  1. szóval beindult a buli 🙂
    így olvasva nem tűnik rémesnek az eddigi procedúra

  2. Egyáltalán nem az szerencsére, ami problémás volt, az az információk hiánya illetve bizonyos dolgok nem-megléte miatt volt az.

  3. az ámerikai vízum esetében szinte még arra is kiváncsiak voltak, hányszor és milyet szarok egy nap, szal ehhez képest ez sétagaloppnak tűnik 🙂

    mind1 kiváltja le Busót, csak jobb lesz, remélhetőleg megszűnünk ennyire Balkán lenni.

    oszt mi ez a Vietnám-projekt?
    le vagyok maradva…

  4. mint a borravaló, mert újabban nem él társasági élet velünk
    csak a meló a meló

Hozzászólások lezárva.